Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Áradat...

2010.05.16

Kép Két halálos áldozata is van a szombat óta tartó rendkívüli időjárásnak: a 61-es főút Simontornya, Cece közötti szakaszán történt balesetben egy nő meghalt, két ember súlyos, egy könnyű sérülést szenvedett vasárnap, mikor egy személyautó vízfolyásra szaladt, megcsúszott, átvágódott az út szemközti sávjába, és összeütközött az ott szabályosan közlekedő gépkocsival. Az ütközés következtében a szabályosan közlekedő kocsit vezető kiskunfélegyházi asszony a helyszínen meghalt, a vízfolyásra szaladó autóban ketten súlyosan, egy ember pedig könnyen sérült.

Korábban Miskolcon egy családi házra löszfal omlott, két gyermeket és édesapjukat kimentették, ám az apa utólag belehalt sérüléseibe.

A viharos idő okozta károk miatt vasárnap hajnalig országszerte csaknem 350-szer kellett kivonulniuk a tűzoltóknak és a polgári védelmi szervezeteknek. A víz a lakóházakba szivárog, településeket zár el a világtól - számos helyen útlezárásra került sor.

Kép A sok eső miatt megáradtak az észak-magyarországi folyók: vasárnap délelőtt a Tarna, a Sajó, a Bódva és a Bodrog vízgyűjtőin intenzíven esett az eső, a rendelkezésre álló adatok szerint hazai területen szombaton 20-30 milliméter körüli csapadék hullott, de a Mátra és a Bükk térségében a 40-60 millimétert is elérte a lehullott eső mennyisége.

Észak-Magyarországon, Borsod megyében tűnik a legkritikusabbnak a helyzet: vasárnap délelőtt vészhelyzetet rendelt el Káli Sándor, Miskolc szocialista polgármestere, miután a Szinva kilépett a medréből és a Hejő-patak vízszintje is megemelkedett - mindenki, aki mozgósítható a területeken, a helyszíneken dolgozik. „Ez természeti katasztrófa, drámai a helyzet" - jelentette ki a polgármester.

Kép Miskolc egyes városrészeiben, elsősorban a dél-kiliáni lakótelepen helyenként több mint félméteres víz hömpölyög a mélyebben fekvő utcákon. Házak állnak vízben, többen a játszóterek homokozójából lapátolják zsákokba a homokot, és autókat a küszöbig ellepte a víz. Többen védekeznek, homokzsákokat pakolnak, mások csak nézik az áradatot, a sokat megélt idősek pedig csóválják fejüket: mondván, ilyet még nem láttak életükben.

Az észak-borsodi Kazincbarcikán katasztrófavédelmi válságstábot hoztak létre, mert házakat, pincéket öntött el az ár.

Nyolcvan tűzoltó indult Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, hogy részt vegyenek az árvízi védekezésben. Az árvízi védekezés legnagyobb erőit a Sajó völgyére koncentrálják, éjjel-nappal dolgoznak a töltéseken. A védekezést nehezíti, hogy folyamatosan esik az eső, és a töltéskoronák rendkívül nehezen járhatóak.

Molnár Attila, az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese az MTI-nek arról számolt be, hogy azokon a területeken, ahol a karsztvizeket elérte a csapadék, "ott már zacskós vizet osztanak, mert nem ivóvíz minőségű a csapból folyó víz".

Kép Nem túl rózsás a helyzet Fejér megyében sem: Sárkeresztúron összedőlt egy családi ház, de szerencsére személyi sérülés nem történt, a lakókat átmeneti szállásra költözeti az önkormányzat. Mór határában a halastórendszer egyik tavának a gátja átszakadt, az úton hömpölygő víz miatt le kellett zárni a Zirc felé vezető utat vasárnap. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy az úton valóságos zuhatagként ömlik át a víz az út fölött Bodajk felé. A helyszínt biztosító polgárőrök szerint Bodajkon felkészültek az áradat fogadására, homokzsákokkal próbálják meggátolni, hogy a Gaja-patak kilépjen a medréből.

A viharos szélben a Velencei-tóba csúszott vasárnap kora reggel a pákozdi Szúnyog-szigetnél egy személyautó; a benne ülő két férfinek sikerült partra úszni, így ők nem sérültek meg.

A Független Hírügynökség információi szerint a Tolna megyei Kalaznón egy istállóra omlott az eső által feláztatott löszfal, a Somogy megyei Rinyaszentkirályon pedig szintén a csapadék és a szél miatt a helyi polgárőrség épülete omlott össze.

Fogyasztók tízezreit érintette rövidebb-hosszabb idejű áramkimaradás szombat este óta a Dél-Dunántúlon, jelenleg 12 településen 1.850 emberhez nem jut el az elektromos energia - közölte az E.ON az MTI-vel vasárnap.

Kép Folyamatosan mentenek a tűzoltók a Balaton déli részén, ahol a nagy viharban tövestől dőltek ki a fák. Egy teherautó felborult az M7-es autópályán, és a vasúti közlekedés is elakadt. Horváth Iván balatonboglári tűzoltóparancsnok az MTI-nek elmondta, hogy a Balaton déli partján szombaton este fél héttől támadt fel az orkán erejű szél, azóta tart az ítéletidő, és folyamatos a riasztás - az összes egységük bevetésen van.

A Zalai Hírlap információi szerint több fakidőléshez is riasztották a zalai tűzoltókat a Balatonról: a legnagyobb vihar Balatongyörökön tombolt, ott parti büfére, kerítésre, lakóházra, vezetékre, járművekre, illetve útra is dőlt fa. Leszakadt egy vasúti felső vezeték is, s kárt tett az ítéletidő a helyi kempingben is - tudta meg a lap a katasztrófavédelem ügyeletesétől. Keszthelyen a parkoló autóra dőlt egy fa.

A rendkívüli időjárás miatt hétfő éjfélig várhatók késések a vonatforgalomban a balatoni térségben - közölte a Mávinform vasárnap az MTI-vel.

Kép Több tucatnyi fát döntött ki a vihar vasárnap délután az ajkai Kontext Kft. telephelyére; a 20-30 méter magas nyárfák az üzemépületre és az udvaron álló kamionokra zuhantak rá - mondta Nagy Zoltán, a Veszprém megyei cég ügyvezetője. A kár több millió forint, de személyi sérülés nem történt. Nagy Zoltán tájékoztatása szerint 8-10 kamion sérült meg - egyiket egy hatalmas fa teljesen kettészelte -, s legalább 18-20 vastag törzsű fa zuhant a telephelyükre: az üzemcsarnokra, az eszközökre, az autókra. "Katasztrófafilmekben lehet ilyent látni" - jegyezte meg.

"A hideg idő hatására 700-800 méter felett a közeli hegyekben átmenetileg hó is hullhat, de 1300 méter felett már megmaradó hóval is számolhatunk" - tájékoztatta a Kisalfold.hu-t Kiss Márton, Sopron-kurucdombi mérőállomás vezetője.

Az Időkép.hu szerint tavaly májusban egy hónap alatt esett annyi eső, mint tegnap egy nap alatt. A Bakonyban található Kab-hegyen 150 kilométer/órás széllökést regisztrált az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az előrejelzések szerint szerdáig is eltarthat a szélsőséges időjárás - az intenzív esőzés várhatóan hétfőn véget ér, addig továbbra is sok csapadékra számíthatunk. Az erős szél mérséklődése keddtől indulhat.

hetivalasz.hu

 

A mappában található képek előnézete Vihar 2010.05.16.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.