Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elhunyt Cseh Tamás

2009.08.10

Kép Cseh Tamás 1943. január 22-én született Budapesten, de 13 éves koráig Tordason élt. Az érettségi után a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, majd az egri Tanárképző Főiskolát és a Képzőművészeti Főiskolát is elvégezte, pályáját általános iskolai rajztanárként kezdte 1967-ben. A tanítás mellett, 1970-től adta elő Bereményi Gézával közösen szerzett dalait.

1972 és 1977 között tagja a Gyurkó László által alapított, a MUOSZ székházában játszó Huszonötödik Színháznak. Később is tagja volt több színház, köztük a Katona József és a Bárka Színház társulatának.

Első lemeze, a Levél nővéremnek 1976-ban jelent meg, ezt követte az Antoine és Desiré, a fehér babák takarodója, a Műcsarnok, a Frontátvonulás, Jóslat, Utóirat, Mélyrepülés, Vasárnapi nép, Új dalok, Nyugati Pályaudvar, Levél nővéremnek II., A telihold dalai, Jóslat a metrón, A véletlen szavai, Az igazi levél nővéremnek, és Ady című album.

1988-ban megkapta Az év lemeze díjat, 1992-ben köztársasági tisztikereszttel, 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, majd 2001-ben Kossuth-díjat kapott. Májusban új albuma jelent meg A Dal nélkül címmel, amin 1973-ban amatőr technikával rögzített, eddig még kiadatlan tíz dala hallgatható meg.

2006-ban tüdőrákot diagnosztizáltak nála. "Hol jobb, hol rosszabb, igyekszem betartani az orvosok útmutatásait, aztán majd meglátjuk. Persze nem a mindenáron való életben maradás a cél" -nyilatkozta betegségéről idén áprilisban Cseh Tamás.

Albumai

1977 Levél nővéremnek (Másik Jánossal)

1978 Antoine és Désiré

1979 Fehér babák takarodója

1981 Műcsarnok

1983 Frontátvonulás

1984 Jóslat

1984 Cimbora (gyermeklemez Másik Jánossal)

1987 Utóirat

1988 Mélyrepülés (Csengey Dénes szövegével)

1989 Vasárnapi nép koncertlemez a 100. éjszaka előadás felvétele

1990 Új dalok

1993 Nyugati pályaudvar

1994 Levél nővéremnek II. (Másik Jánossal)

1997 A telihold dalai

2000 Levélváltás (a Republic együttessel)

2003 Jóslat a metrón koncertlemez (szöveg a hivatalos honlapon)

2004 A véletlen szavai

2004 Az igazi levél nővéremnek (Másik Jánossal)

2004 Ady (Novák János megzenésítette versek)

2007 Esszencia (duplalemezes válogatás)

2008 Fel nagy örömre! Karácsonyi énekek

2008 Ózdi koncert '96 Élő felvétel

2009 A DAL nélkül archív felvételek 1973-ból

 

index.hu