Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elhunyt Dargay Attila, Vuk rajzfilmes szülőatyja

2009.10.22

A Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művészt, a Vuk, a Pom Pom meséi, a Lúdas Matyi alkotóját kedden érte a halál. Dargay Attilát a Magyar Filmművészek Szövetsége saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Dargay Attila Mezőnyéken született 1927-ben. 1945-től a Képzőművészeti Főiskolán tanult, de 1948-ban "osztályidegenként" kitették. 1951-ben a Nemzeti Színházhoz került díszletfestőnek, a rajzfilm-gyártásba 1951-től kapcsolódott be. 1954-ig gyakornokként, 1954-től rajzfilmtervezőként, 1957-től rajzfilmrendezőként tevékenykedett a Pannónia Filmstúdióban.

Kép Bár első önálló munkája, a hatvanas évek változásainak előfutára, a Ne hagyd magad, emberke (1958) karikaturisztikus elemeivel, filozofikus gondolataival a felnőtteknek készült, Dargay szinte egész alkotói pályáján a gyermekekhez szólt. 1963-ban készült a Dióbél királyfi, 1970-ben a Rendhagyó történetek.

Az 1967-es Variációk egy sárkányra című alkotását a felnőttek élvezhették, említésre méltók a Hajrá mozdony (1972), a Három nyúl (1973), a Visszajelzés (1977) című filmjei.

Dargay Attila rajzfilm sorozatai 1960-61-ben az Arthur, az angyallal kezdődtek. A Nepp Józseffel és Jankovics Marcellel készített számtalan Gusztáv-epizód (1965-1968) rendezőjeként a maga munkáját a főhős körül lábatlankodó valamilyen kis állattal tette felismerhetővé.

© MTI
Francia megrendelésre készített egy aktualizált La Fontaine meséi (1969-1970) sorozatot. További sorozatai a Vili és BütyökPom-Pom meséiA nagy ho-ho-horgász (1982).

(1969-1970), a (1978-1982) és

Hallatlan népszerűségét több gyermekgenerációban olyan egész estés rajzfilmjeivel érte el, mint a Lúdas Matyi (1976), amelynek Matyival egyenrangú, fontos főszereplője a csalafinta, gazdáját segítő liba, és még inkább az előbb részekként készült, majd egész estés filmmé összeállított Vuk (1981). A rajzfilm páratlan sikere a bevezető dal és az élelmes kis rókát megörökítő játékfigurák népszerűségében is megmutatkozott. A fürge lábú róka történetét világszerte közel nyolcvan országban vették meg az összes (a mozi-, a televíziós és videoforgalmazást is magában foglaló) joggal, és mára olyan örökzöld mesefigurákkal együtt emlegetik, mint a Bambi.



További egész estés filmjei a Szaffi (1984) és Az erdő kapitánya (1987), keze nyomát őrzik a Dörmögő Dömötör gyermekújság, illetve mesekönyvek illusztrációi is.

Dargay Attilát munkássága elismeréséül 1968-ban Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 1978-ban érdemes művész, 1983-ban kiváló művész lett. Az Ifjúsági Díjat 1981-ben, a Gyermekekért Díjat 1987-ben kapta meg, 1998-ban MSZOSZ-díjjal jutalmazták. Filmjeivel is számos díjat elhozott a különböző fesztiválokról: ilyen volt a cannes-i I. díj (1957), a magyar díjak közül a Rövidfilmfesztivál I. díja (1961), a Játékfilmszemle rendezői (1982) és a Játékfilmszemle közönségdíja (1986). 2006-ban a Magyar Filmszemle Életmű-díjával tüntették ki, 2007-ben pedig Budapest díszpolgára kitüntetést kapott.

 

hvg.hu

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.